Elon Musk az Apple vezérigazgatói székét akarta?
Augusztus 3-án kerül a könyvesboltokba az a könyv, amely szerint Elon Musk az Apple vezérigazgatói pozíciójára áhítozott.
Augusztus 3-án kerül a könyvesboltokba az a könyv, amely szerint Elon Musk az Apple vezérigazgatói pozíciójára áhítozott.
Nem is olyan régen még akár az is megtörténhetett volna, hogy az Apple felvásárolja a Teslát, erre azonban Elon Musk szerint azért nem került sor, mert az Apple első embere egyszerűen elutasította a találkozót.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már 2011 óta irányítja a céget. A tapasztalt vezető megőrizte az Apple versenyelőnyét, a vállalat értéke idén már többször meghaladta a 2000 milliárd dollárt is. A cég igazgatótanácsa is elégedett, így a vezérigazgató kompenzációs csomagját a fizetés és bónusz mellett újabb részvényopcióval egészíti ki.
Tim Cookot, az Apple vezérigazgatóját lenyűgözte, ahogyan az alkalmazottak otthonról képesek dolgozni, szerinte a home office hatására új munkavégzési szokások maradnak fenn hosszabb távon is a cégnél – írja a Bloomberg.
Ahhoz az elmúlt hónapokban már hozzászokhattunk, hogy a világ nagyvállalatai, legyenek autógyártók vagy tech cégek, virtuálisan, online előadásokon mutatják be legújabb termékeiket. Ma az Apple tart bemutatót, ahol nagy valószínűséggel nem a legújabb iPhone-okat ismerhetjük meg, de érkezhetnek új termékek, és fontos szoftvereket is bemutathat az Apple.
Azzal, hogy az Apple piaci kapitalizációja közel 2 ezermilliárd dollárt tesz ki, vezére, Tim Cook is jól járt, akinek vagyona így átlépte az egymilliárd dollárt – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Apple befektetői évek óta pedzegetik, hogy a társaság bevezethetné az előfizetői díjért cserébe adott szolgáltatásokat akár a hardverekre, azaz a mobiltelefonokra is, most Tim Cook nem tagadta, hogy egy ilyen megoldás is szóba jöhet.
Szeptember 20-án kezdődik a legújabb iPhone-ok értékesítése, a sima 11-es modell 699 dollár, a Pro változat már 999 dollárba kerül, a Pro Max pedig 1099 dollár. Tim Cook vezérigazgató és csapata a nagyszabású éves eseményen leplezte le a legújabb termékeket és szolgáltatásokat.
Ígéretet tett Donald Trump arra, hogy támogatja az Apple-t a kereskedelmi háborúban, miután felvilágosították arról, hogy a kínai importvám negatívan érinti a Kínában gyártó Apple-t, miközben az amerikai technológiai óriás legnagyobb riválisa, a Dél-Koreában gyártó Samsung vámok nélkül szállíthatja termékeit az Egyesült Államokba.
A pesszimisták valószínűleg alábecsülik az Apple-ben rejlő lehetőségeket, a cég ugyanis sosem volt még olyan jó helyzetben, ami a hosszú távú kilátásokat illeti, mint jelenleg - röviden így foglalható össze Tim Cook Apple-vezérigazgató CNBC-nek adott interjújának mondandója.
Új számítógépeket és tabletet mutatott be keddien az Apple, a techcég Brooklynban tartotta ezzel kapcsolatos eseményét. A készülékek évek óta nem látott ráncfelvarráson estek át, egy sor technikai újítást is beépítettek.
Betámadta az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a techcégeket. Totális marhaság az, hogy azért van szükségük minél több adatra, hogy jobb szolgáltatást tudjanak adni a felhasználóknak - mondja.
Mintegy 120 millió dollárnak megfelelő részvényopciót hívhatott le az Apple-vezér Tim Cook annak köszönhetően, hogy az Apple-részvények nagyot meneteltek az utóbbi időben, a cég piaci kapitalizációja ezzel meghaladta az ezermilliárd dollárt is - számol be a hírről a Financial Times.
Hatalmas felhajtás előzte meg az Apple tegnapi bemutatóját, pedig újra csak azt kaptuk, mint minden évben, az amerikai cég néhány érdekes újításon kívül hozta a kötelezőt, ráadásul a szivárogtatók a múlt héten a poénok nagy részét már előre lelőtték.
Még be sem mutatták az iPhone 8-at, de a jubileumi terméknek már most van egy hatalmas nyertese. Ő nem más, mint Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
Ha valakinek köszönetet kell mondania Tim Cooknak, akkor az Warren Buffett, miután az Apple-részvényeken egy nap leforgása alatt egymilliárd dollárt keresett a cége.
Amióta felröppentek a hírek, hogy önvezető autózásban gondolkozik az Apple, most először beszélt Tim Cook a technológiai óriás autóipari terveiről. A Bloombergnek adott interjúja során megerősítette, hogy egy önvezető rendszeren dolgoznak, de hozzátette, hogy nem volt problémamentes a program.
Ha ez igaz, annak nagy tüzijáték lehet a vége.
Előrelépést ért el a kínai és az amerikai fél vasárnap.
Napos, de becsapós idő várható jövő héten. Megjött a friss előrejelzés.
Aki vét a jog ellen, rögtön retorzióval nézhet szembe.
Korlátozta az elektromos akkumulátorgyártó, hogy ki vehet a papírjaiból a hétfői részvénykibocsátás során.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?